Mi nők projekt
„Mi, nők” címmel nyert pályázatot és indított programot az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége. A Norvég Civil Alap által támogatott projekt célja, hogy a résztvevőket megismertesse a nemi szerepek, nőiség témájával, megerősítse őket saját szexualitásukban, támogassa őket jogaik érvényesülésében. A projektnek emellett a szemléletformálás is fontos célja.
Mi történt eddig?
Az ÉFOÉSZ központi irodájának szakemberei 2014 ősze óta az Ars Erotica Alapítvánnyal és a Nem Privát Színházzal együttműködve különböző csoportfoglalkozásokat vezettek, művészeti eszközöket és más, játékos módszertant kidolgozva. Ezek segítségével zajlott a csoportokban a résztvevők érzékenyítése, vágyaik és félelmeik megbeszélése, érdekérvényesítésük támogatása.
A budapesti csoportok mellett 5 vidéki helyszínen indultak akciócsoportok a „Mi, nők” projekt keretei között. Az akciócsoportokban a nőiségről, a nők helyzetéről, a párkapcsolatokról, a nemi szerepekről, a szexualitás egyes kérdéseiről beszélgettünk a résztvevőkkel. Szóba került a diszkrimináció, az esélyegyenlőség, a különböző hátrányos helyzetű nőcsoportok és a társadalmi felelősségvállalás fontossága.
Milyen akciókat szerveztek a csoport résztvevői?
A csoport résztvevői a folyamat során online és személyes szemléletformáló akciókat hajtottak vége. Ellátogattak hajléktalanszállóra, súlyosan-halmozottan sérült gyerekek óvodájába, anyaotthonba.
Mi volt az akciók célja?
A legfontosabb cél az volt, hogy mások figyelmét is felhívják ezekre a kérdésekre, és hozzátegyenek a fogyatékos emberekkel kapcsolatos szemléletformáláshoz. Másrészt úgy gondoljuk, hogy saját helyzetüket is tisztábban láthatják, ha más hátrányos helyzetű csoportok nehézségeire is érzékennyé válnak, segítenek nekik, és másokat is a segítségre buzdítanak. A budapesti csoportunkban például az ott lezajlott akció keretében hajléktalan személyeket segítettek a csoporttagok saját döntésük alapján.
Mi van még hátra a projektből?
A projekt zárásaként szeretnénk 10 workshopot tartani hatósági személyeknek (orvosoknak, rendőröknek), emellett érintett szülőknek és szociálisterületen dolgozó szakembereknek is. A workshopok-on a célközönségnek megfelelően interaktív formában, kötetlenül beszélgetnénk a Mi, nők projekt által érintett témákról, mint például: nőiség, női szerepek, párkapcsolat és szexualitás, szerelem és intimitás, családtervezés – házasság. A workshop során szeretnénk egy olyan biztonságos, bizalmi légkört kialakítani, ahol a résztvevők – legyenek szülők vagy szakemberek – nyugodtan megoszthatják tapasztalataikat, véleményüket a témával kapcsolatban.
Hol tudhatnak meg többet a programról?
A programról aktuális híreket olvashat a honlapon: www.amieletunk.efoesz.hu/mi-nok-projet vagy követheti a csoportok munkáját a www.facebook.com/minokprojekt oldalon.