Add a kezed 2015

logo  

 

“ADD A KEZED, MERT EGYÜTT KEREK A VILÁG!”

Add a Kezed, mert együtt kerek a világ Felkérés 2015

Add a kezed, mert együtt kerek a világ Jelentkezési lap 2015

Az „add a kezed, mert együtt kerek a világ! ”közvéleményformáló napra tervezett események leírása:

A program helyszíne: Eger Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont, 2015. június 07-én délelőtt 10:00 órától délután 18 óráig!

A programmal már hagyományt kívánunk folytatni, ugyanis az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete közel 25 éve minden évben rendez sérült gyermekek és felnőttek részére kulturális seregszemlét.

2004 évtől kezdődően, programunkat az ép emberek szemléletének formálása céljából, az integrációt erősítve kivittük a Dobó térre, hogy rendezvényünk, nagyobb nyilvánosságot kapjon.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a színes, mozgalmas produkciókat látva a járókelők, kirándulócsoportok megállnak a színpad előtt, rácsodálkoznak és élvezik a produkciókat, tapssal jutalmazzák a szereplőket.

A szereplők élvezik a sikert, örülnek annak, hogy nagyobb közönség előtt mutathatják meg mire képesek, fel tudják venni a versenyt ép társaikkal.

 

A város civil szervezetei, a Polgármesteri Hivatal és egyéb támogatók összefogtak azért, hogy ez a nap elérje a célját.

Az események a Látogatóközpontban több helyszínen folynak:

 

A színpadon (10 órától 18 óráig) ép és sérült felnőttek és gyermekek produkciói váltogatják egymást.

A Látogatóközpont két szintjén helyezkednek el a társ civilszervezetek.

Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület ipar- és képzőművészeti alkotóműhelyt rendez be, amely a nap folyamán lehetőséget biztosít az alkotómunka iránt kedvet érző érdeklődőknek, sérült és ép fiataloknak, családoknak, a legkülönfélébb képzőművészeti és kézműves technikák megismerésére pl.: grafika, pasztell, akvarell, olaj, illetve agyagozás, bőrművesség, batikolás és nemezelés, gyöngyfűzés.

Itt rendez be kiállítást a Szalaparti Módszertani Intézmény, valamint az Intézmény „Aranykapu Alapítványa és az Egri Gyermekotthon és Fogyatékosok Otthona.

Az Aranykapu Alapítvány érzékenyítő programot tart,  „0321 KIHÍVÁS Játék előítéletek nélkül” címmel.

Az egri Családsegítő Intézet és az egri Családsegítő Alapítvány különféle kézműves foglalkozásokkal lesz jelen.

A játszóházak alkalmasak az ismerkedésre, a kézügyesség, a motoros és finom mozgások fejlesztésére.

Jelen lesz a Heves Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, valamint más fogyatékossággal élők Heves megyei szervezetei mutatják be, az életükhöz elengedhetetlenül szükséges segítő eszközöket.

Az Egri Járási Népegészségügyi Osztály  Vércukor-,  vérnyomásmérés, számítógépes testösszetétel-mérést végez.

A Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület kutyasimogatóval lesz jelen.

A Forrás Alapítvány Eger jóvoltából a Látogatóközpont előtti területen a egész nap szabadon játszhatnak a fogyatékos és ép gyermekek népi játékainkkal, melyek az ügyességet, a mozgáskoordinációt fejlesztik, pl: mocsárjáró, elefánt talp, gólyaláb, vessződobálás, frászkarika.

A rendezvényünk fő média támogatói:

Városi TV Eger, Szent István Rádió Eger, Rádió Eger, Városi Újság Eger, Egri Szuperinfó, Egri Szín, Egri Ügyek, Heves Megyei Hírlap, Dió Rádió, Európa Rádió, Egri Civil Kapu.

Eger, 2015. április 14.

Radics Istvánné                             Mandákné Rabóczki Erika

Elnök                                                   alelnök

You may also like...