„Add a kezed” 2012

add_a_kezed_2012

Az „add a kezed, mert együtt kerek a világ! ”közvéleményformáló napra tervezett események leírása:

A program helyszíne a város központjában, fekvő Dobó tér, 2012. szeptember 29-én délelőtt 10:00 órától délután 17 óráig!

A programmal már hagyományt kívánunk folytatni, ugyanis az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete közel 20 éve minden évben rendez sérült gyermekek és felnőttek részére kulturális seregszemlét.
2004 évtől kezdődően, programunkat az ép emberek szemléletének formálása céljából, az integrációt erősítve kivittük a Dobó térre, hogy rendezvényünk, nagyobb nyilvánosságot kapjon.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a színes, mozgalmas produkciókat látva a járókelők, kirándulócsoportok megállnak a színpad előtt, rácsodálkoznak és élvezik a produkciókat, tapssal jutalmazzák a szereplőket.
A szereplők élvezik a sikert, örülnek annak, hogy nagyobb közönség előtt mutathatják meg mire képesek, fel tudják venni a versenyt ép társaikkal.
A város civil szervezetei, a Polgármesteri Hivatal és egyéb támogatók összefogtak azért, hogy ez a nap elérje a célját.

Az események a Dobó téren több helyszínen folynak:

A színpadon  (10 órától 17 óráig) ép és sérült felnőttek és gyermekek produkciói váltogatják egymást.

 

Öt sátort állítunk föl, melyek közül kettőben folyamatosan, különféle kézműves foglalkozások lesznek biztosítva.

Egyikben a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület ipar- és képzőművészeti alkotóműhelyt rendez be, amely a nap folyamán lehetőséget biztosít az alkotómunka iránt kedvet érző érdeklődőknek, sérült és ép fiataloknak, családoknak, a legkülönfélébb képzőművészeti és kézműves technikák megismerésére pl.: grafika, pasztell, akvarell, olaj, illetve agyagozás, bőrművesség, batikolás és nemezelés, gyöngyfűzés. A műhelymunkákat gyakorlott szakemberek, a Művészetek Háza és a Jelképző Alapítvány művész-tanárai vezetik.

A másodikban az egri Családsegítő Intézet és az egri Családsegítő Alapítvány szervez hasonló foglalkozásokat, melynek keretében papírforgót, csuhévirágot, madzagszövést, termésbábot, kötözött batikot és maszkot készíthetnek, valamint nemezelhetnek, agyagozhatnak az érdeklődők.

A játszóházak alkalmasak az ismerkedésre, a kézügyesség, a motoros és finom mozgások fejlesztésére.

A harmadik sátorban, Forrás Alapítvány Eger jóvoltából egész nap szabadon játszhatnak a fogyatékos és ép gyermekek népi játékainkkal, melyek az ügyességet, a mozgáskoordinációt fejlesztik, pl: mocsárjáró, elefánt talp, gólyaláb, vessződobálás, frászkarika.

Sok gyerek szereti a képregényt, a képregény hőseit, szívesen nézegeti az ilyen újságokat, ezért a nap folyamán a gyerekek örömére képregény börzét szervezünk, melyet egy hősökről készíthető matricafestéssel egészítünk ki.

A negyedikben más fogyatékossággal élők Heves megyei szervezetei mutatják be, az életükhöz elengedhetetlenül szükséges segítő eszközöket.

Az ötödik ÉFOÉSZ információs sátor a programban résztvevők ellátását szolgálja ásványvíz, egyszerű szendvics biztosításával.

Bízunk abban, hogy az ép és sérült gyermekek, felnőttek, valamint családjaik közösen élvezik majd a nap eseményeit és megismerkednek az értelmileg sérültek életével!

 

A rendezvényünk fő média támogatói:
Rádió1 Eger, AVISO Reklám és Hírügynökség Eger, Városi TV Eger, Agria Tv, Szent István Rádió Eger, Rádió Eger, Városi Újság Eger, Egri Szuperinfó, Egri Szín, Egri Ügyek, Heves Megyei Hírlap, Egri Civil Kapu

 

Eger, 2012. június 04.

Radics Istvánné                             Mandákné Rabóczki Erika

Elnök                                                   alelnök

 

Meghívó letöltése

You may also like...